Karcos Filmszemlék

Nem vagyunk filmguruk. Legfeljebb sokat látott, néha mértéktelen filmfogyasztók. Célunk a kötetlen, néha elrugaszkodott agyalás a a legkülönbözőbb filmekről, de mindenekelőtt, hogy több perspektívából mutassunk egy filmet. (A többi szempont nagyjából-egészében sokadlagos.) Mi nem fogjuk kátészerűen kinyilatkoztatni a tutit, nem mondjuk meg mit ér gondolni egy filmről és mit nem. Ha tetszik a szöveg, annak visongva fogunk örülni, ám amennyi mégsem sikerül elnyernünk a kedves olvasó tetszését, akkor depressziósak leszünk és talán fel is akasztjuk magunkat.

Friss topikok

Címkék

Bait - Csalétek

2014.02.04. 16:29 Szexi Halálcsillag (törölt)

baitt.jpg

Egy újabb cápás film. Bennem azonnal az ötlött fel, hogy van-e értelme még egy újabb pocsék gumicápás tinirágcsának; hogy egyáltalán van-e még valaki – akinek valamivel több esze van mint, egy énekes kabócának (ciccuda plebaja - lásd a lenti ábrát) -, aki megkajálja még ezeket a jóféle mozikat?

plebeja_1.png Énekes Kabóca

Részben ezért is választottam ezt a filmet. „Modern, cápás, b.kat armageddon. Na, ezen lesz mit kifigurázni.” De örömmel jelentem: ezeknek az elvárásoknak a Bait csak kis részben felelt meg. Persze akadna benne temérdek kisebb-nagyobb kritizálnivaló, de mindent egybevetve egész nézhető kis mozi volt, persze ha az ember nem húrelméleteket és megvilágosodás tant vár egy ilyen filmtől.

A sztori

Egy bevásárlóközpontban rekednek a cunami túlélői. Két fehér cápa úszik be éhesen. A túlélők az áruház fémpolcain rekednek. A többit el lehet képzelni.

polcok.png

Amiért érdemes megnézni a filmet

Azt kapjuk, amit egy cápás filmtől elvárhatnánk. A szereplők arcát jómódon megzabálják a cápák. Egy kicsit annyiban olcsó a dolog, hogy csak a nem túl szimpi karakterek harapódnak meg. Izgalmas is, néha azon kaptam magam, hogy bizony feszülten drukkolok a szereplőknek. (És na jó! Néha a cápáknak!)

Amiért nem érdemes megnézni

Azért jó sem volt ez a mozi. Egy laza estén talán elmegy, de könnyen lehet, hogy nem ezen a döntésünkön fog múlni a lelki békénk. Volt benne pár jelenet, ami azért kritikán aluli volt, például az ázsiai srác fémruháját nem lehetett komolyan venni. A cápák éhességi szintjén is lenne mit méltatni. (Vagy 20 ember felzabálása után is ugyanolyan sportosak és éhesek, mint előtte.)

Színészi játék 7/10

Szerintem mindenki jól hozta a karakterét. A helyes pasasok szétsármoltak bennünket, a lányok elégszer megmutatták kisportolt feneküket, a gonoszok hiperdölyfösek voltak, szóval nem lehet panasz. Egyedül a kocsiban rekedt trendi párocska volt idegesítő, de a kis csivavájuk egész tűrhetően alakított, még izgultam is érte.

Kategóriáján belül 6/10

Ha cápás filmnek vesszük, akkor több pontot kaphatna, de ha horrornak akkor rosszabbat.

Történet 6/10

Maga az alapkoncepció elég butácska, de szerencsére nem siet a film, van időnk megismerni a karaktereket. Ki ellenszenves lesz a cápatámadásig, ki szimpatikus, és így megalapozottabban izgulhatunk értük. (Vagy épp ellenük.)

Látvány 7/10

Izgalmas, szórakozató képsorok. Az effektek is kifejezetten jók lettek. Legtöbbször képes volt velem elfelejtetni, hogy animált cápákról van szó.effekt.png

ÖSSZESEN 6/10

Szólj hozzá!

Névtelenek

2014.01.28. 17:06 Szexi Halálcsillag (törölt)

 

A TÖRTÉNET

Egy felismerhetetlenségig megcsonkított, megkínzott lány testére bukkannak a csatornában. A holttest egyik lába azonban valamivel rövidebb, így kiderül: Angelát, a régóta eltűnt kislányt találták meg. A szülők, és a rendőrség értetlenül áll az értelmetlen brutalitás előtt. Jó pár év elteltével a szülők elválnak, a főnyomozó pedig lemond hivatásáról, belebetegedvén, hogy nem tudta kinyomozni, ki, vagy kik felelősek a kegyetlen gyilkosságért. Ekkor jön az izgalmas fordulat: az anyát felhívja valaki, aki Angelaként mutatkozik be, és elmondja, hogy fogva tartják, és kéri, keresse meg. Az anya, nyomozóval karöltve megpróbálja kibogozni a szálakat. Kiderül: egy olyan ezoterikus társaság áll az elrablás mögött, akik addig akarnak kínozni valaki, hogy az istenivé lényegüljön át. (Ez hasonlóan működik a 2008-as Mártírok című horrornál is, csak ott lényegesen hatásosabb, nem ilyen kispályás, elnagyolt módon.)

Névtelen.png

ÍGÉRETEK

Eddig nagyon ígéretes a film. Valami súlyos, hátborzongató hangulatot áraszt minden kameraállás, minden zörej, aláfestő zene, a vérfagyasztó történetről már nem is beszélve. Eddig rendben van a dolog, de ami ez után jön, az az iskolapéldája annak, hogyan is tehetünk katasztrofálissá egy alapvetően jó sztorit.

Névtelen3.pngLEFELÉ TARTÓ SPIRÁL - A NEGATÍVUMOK OLVASZTÓTÉGELYE

Mi történik itt? Mi az, amit most látok? Ilyen és ehhez hasonló kérdőjelekkel találkozunk a filmben a legvégéig, akármelyik összetevőjét vesszük górcső alá. Mi mozgatja ezeket a karaktereket? A reakcióik nem hitelesek, a motivációik teljességgel érthetetlenek, az egészet egyfajta ködös kaotikusság jellemzi. Bár elmondhatnám, hogy színészi játék kárpótol minket, de ennek éppen az ellenkezője igaz: színészkedés, mint olyan, mintha nem is létezne. Összecsapott, terjengős, gyorsan ölő hatásvadászat viszont annál inkább. Azt hiszem a dialógusok érthetetlenül sebes irama zavart a legjobban. Rendkívül amatőr módon, olyanná teszi a szövegeket, mintha könyvből olvasnák; a riposztok irama alapján, minimum egy Stephen Hawking kell, hogy legyen az beszélgetőpartner, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyire átgondolt válaszokat dobjon. A nyomozás haladását is a káosz viszi előre. A karakterek hanyagul összecsapottak, jellemük felületes, némelyiken tisztán érződik, hogy a forgatókönyvíró/rendező szócsöve, némelyik pedig egyszerűen egy korlátolt marionett bábú (bár nekem egyébként is vaskos averzióm van a felszínes, nulla önreflexióval rendelkező karakterekkel szemben). A zenék – 1 kimondottan hatásos, baljós modernebbtől eltekintve – egyáltalán nem illenek a filmbe, a legtöbbet inkább egy büszkeség és balítélet szerű kosztümös filmben tudnám elképzelni.  Ezek után még dupla, sőt tripla csattanó is jut nekünk az arcba, de én valahogy nem kaptam szívszélhűdést a meglepettségtől.

Névtelen2.png

AMIÉRT NEM ÉRI MEG MEGNÉZNI A FILMET

Lásd fentebb.

AMIÉRT MEGÉRI MEGNÉZNI A FILMET

Csak masszív underground horror fanoknak tudom ajánlani, és nekik is a hangulata okán. Ugyanis jól hozza a régebbi (80-as évek, 90-es évek eleje) horrorok szereplőinek hiábavaló, gúzsba kötött küzdelmeit, és ha e hangulatot szenzitív módon a magunkévá tudjuk tenni, akkor a Névtelenek szüntelenül azt mantrázza nekünk, hogy : „nincs menekvés.”

Szintén megéri még megnézni a filmet azoknak is, akik öngyilkosság-igenlő motivációs anyagot keresnek borús hangulatukhoz.

Névtelen4.png

Színészi játék : 2/10

Szeretnék tartózkodni a bombasztikus kijelentésektől, de sajnos azt kell mondjam, még sehol nem láttam ennyire unszimpatikus alakításokat (mondom ezt a Magyar jóban rosszban 1-2 jelenetének, és Elijah Wood, Frodó alakításnak megszemlélése után! ) Az egészet egyedül a központi karakter, - az anya – közepesen összeszedett játéka menti meg.

Kategóriáján belül: 5/10

Kissé idegesítő film, de azt be kell látni: horrornak nem rossz. A "kivételes élményt kaptam" érzete, a szédítő katarzis azonban pont nem tudott kialakulni nálam.

Történet 3/10

Ahogy írtam: az eleje ígéretes, a többi értékelhetetlen, a megkapóan meddő csattanókkal együtt.

Látvány – képi világ: 6/10

A rendező elég jól eltalálta az oldschool horrorok nyomasztó hangulatát, de ez is csak horrorfanokat győz meg. Másoknak, például nekem, szimplán depresszív.

ÖSSZESEN: 4/10

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása